“Hangya, az apróságban rejlő erő.”

A Hangya Panzió Csepreg város központjában, a régi mozi helyén épült. A 2001-es évben átalakítás és ráépítés után nyerte el a jelenlegi formáját. Tervezéskor és kivitelezéskor az volt a legfontosabb szempont, hogy minden részletében megfeleljen az idelátogató vendégeink igényeinek. Végig gondoltuk a felmerülő elvárásokat és megterveztük a mai Hangya Panziót. A megszokottól eltérően a szobákat a lehető legnagyobb méretűre építettük, hiszen tapasztalat az, hogy a vendégek itt töltik el a legtöbb időt. Ugyanekkora az összterülete a vendégek kényelmét szolgáló létesítményeknek is.

Célunk az, hogy aki egyszer ellátogatott hozzánk, megszeresse a hotelt és ajánljon minket ismerőseinek is. Ehhez olyan igényességgel berendezett szobák, folyosók, társalgók, bár szükségesek, amiket mi próbáltunk meg a saját elképzelésünk és ízlésünk alapján, a legnagyobb igényességgel berendezni. Döntse el az idelátogató, hogy jól sikerült-e, nézzen körül virtuálisan nálunk és bízunk benne, hogy személyesen is hamarosan köszönthetjük panziónkban.

A név választás sem a szokásos módon történt. A történet röviden annyi, hogy a család tulajdonában, kezelésében volt a kőszegi Strucc szálloda, ami régen Hangya Szövetkezet is volt. Ennek a hagyománynak tisztelegve kapta vissza a család a „Hangyát”.

Étterem

Panzió